Bérelhetek autót a veszélyhelyzet ideje alatt?
A veszélyhelyzet ideje alatt is alakulhat úgy, hogy bérautóra lesz szükségünk. Egyrészt, mert a vírusos időben egészségünket tekintve biztonságosabb gépkocsival utazni, mint tömegközlekedéssel, másrészt pedig váratlanul el is romolhat az autónk. Maximális odafigyelés és az előírt szabályok betartása mellett természetesen nyitva áll az autókölcsönző a bérlők előtt.
A budapesti Móra Kft. autókölcsönző a COVID-19 koronavírus-járvány ideje alatt 8 és 17 óra között várja azokat, akik előtte telefonon, emailben, vagy online űrlapunk kitöltésével megrendelték valamelyik megbízható bérautót. A telephelyre való érkezés előtt mindenképp telefonos egyeztetés szükséges.
A bérautók továbbra is kérhetőek kiszállítással – főként Budapesten belüli címekre és a közeli településekre – a korábban megadott feltételekkel, akár a nyitva tartáson túli időben is. A bérautó házhozszállítás kedvező árai elérhetőek az automobile-rent.hu főoldalán.
Az autókölcsönzőnk közelében lévő településekre ráadásul ingyenesen szállítjuk ki a kiválasztott gépkocsit: Pesthidegkút-Ófalu, Gercse, Erzsébetliget, Széphalom, Budaliget, Máriaremete, Remetekertváros, Hársakalja, Erzsébettelek, Hűvösvölgy, Petneházyrét, Adyliget, Remeteszőlős, Remeteszőlősi lakótelep, Kútgyűrűtelep, Nagykovácsi, Cseresznyés, Zsíroshegyalja, Solymár, Pilisszentiván, Bányatelep, Pilisvörösvár.
A Móra Kft. autókölcsönzőnél a bérautók minimális bérlési ideje a COVID-19 koronavírus-járvány ideje alatt minimum 10 nap. Ez jelen esetben átvételtől számolva 10×24 órát jelent, így máris igénybe vehető a10% kedvezményes ár, és ezen felül akár 1 napi bérleti díj is megspórolható. Egyösszegű, előre történő fizetés esetén ugyanis a 10. naptól 10%, a 20. naptól 20%, a 30. naptól pedig 30%-kal kevesebbet kell fizetnünk.
Ahhoz, hogy a vírus terjedésének a kockázatát csökkentsünk, alapvető szabályokat kell betartanunk:
– Rendszeresen használjunk kézfertőtlenítőt!
– Viseljünk az orrot és a szájat is eltakaró maszkot, amikor belépünk az autókölcsönző területére vagy találkozunk a cég egy munkatársával.
– Ha betegség jeleit érzékeljük magunkon, akkor mindenképp telefonon keresztül egyeztessünk a továbbiakról!
Az automobile-rent.hu oldalon megtalálható bérautók kívül-belül tisztán és kiváló műszaki állapotban várják az ügyfeleket. Négy gépkocsi közül választhatjuk ki a számunkra legmegfelelőbbet:
Opel Corsa C 1.2, Suzuki Ignis 1.3, Opel Vectra B 1.6, Ford Focus C-MAX 1.6
A díjakról pedig már előre tájékozódhatunk a honlapon.