Nyaralás belföldön bérautóval

A veszélyhelyzetnek hivatalosan is vége, így bátran megtervezhetjük belföldi nyaralásunkat. Ha nem áll rendelkezésünkre saját jármű, akkor sem kell buszon vagy vonaton zötykölődnünk. Az ország bármely pontját is válasszuk, bérautóval kényelmesen eljuthatunk oda.

A külföldi utazást valószínűleg még érdemes nagyon megfontolnunk, hiszen nem mindenhol kezelik egyformán a vírus okozta problémákat és az egészségügyi ellátás sem mindenhol megfelelő. Ám, Magyarországon belül úgy néz ki, hogy most már nyugodtan utazhatunk és kipihenhetjük az elmúlt időszak nehézségeit és fáradalmait.

Ha azt szeretnénk, hogy utazásunk a kezdetektől relaxáló és örömteli legyen, akkor lehetőség szerint, mellőzzük a tömegközlekedést. A zsúfolt járművökön nem csak a koronavírust, hanem más betegségeket is könnyedén elkaphatunk, ha nem vigyázunk eléggé, ezt nem szabad elfelejtenünk. Emellett pedig nehézkesebb velük a csomagszállítás, hangosak és zavaróak lehetnek más utasok, továbbá előfordulhat, hogy be kell kalkulálnunk egy-két átszállást is. Ráadásul igen kicsi az esély arra, hogy a menetrend szerinti busz vagy vonat éppen a szállásunk közelében fog megállni. És valljuk be, mindezeket figyelembe véve a tömegközlekedés egyáltalán nem olcsó.

Amennyiben többen, több napra utazunk, az autóbérlés ár-érték arányban sokkal kedvezőbb lehet a számunkra. Nem csak akkor érdemes autót kölcsönöznünk, ha nincs saját gépkocsink, hanem akkor is jó választás lehet, ha a miénk nem annyira üzembiztos, hogy hosszú útra merjünk vele indulni, vagy egyszerűen csak nem szeretnénk a saját járművünket több száz kilométerrel megterhelni.

Az autóval való utazás előnye, hogy nem kell menetrendhez alkalmazkodnunk, háztól házig kényelmesen, a saját tempónkban tudunk utazni, anélkül, hogy hosszabb ideig cipelnünk kellene a csomagjainkat. A járművön belül nem szedünk össze semmilyen betegséget, és nem kell alkalmazkodnunk másokhoz. Az autóban lévő hőmérsékletet is mi határozzuk meg, nem kell attól tartanunk, hogy túlságosan hideg vagy meleg lesz az út során. Mindemellett egészen biztos, hogy lesz ülőhelyünk, és nem fognak idegen emberek a hangoskodásukkal megzavarni minket. És persze ne feledkezzünk meg a háziállatokról sem, akik szintén kényelmesebben utazhatnak velünk az autóban, és plusz díjat sem kell emiatt fizetnünk.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a bérautóval ott állunk meg, ahol szeretnénk. Az egyes látnivalókat nem csak az ablakon keresztül csodálhatjuk meg, bármikor tarthatunk egy kis szünetet. Továbbá a szállásunk környékét is sokkal könnyebben felfedezhetjük, ha autóval érkeztünk oda, és nem kell hosszú kilométereket gyalog megtennünk vagy a helyi buszokra várnunk.

Egy több fős belföldi nyaraláshoz kiváló választás a Móra Autókölcsönző Kft. Ford Focus C-Max bérautója. Tágas belső terének és csomagtartójának köszönhetően kényelmesen utazhatunk benne és a csomagjaink is biztosan elférnek. Automata váltó, klíma és CD-s rádió járul még hozzá ahhoz, hogy az utunk igazán komfortos legyen. Az autó lefoglalható a +36 30 466 5202 telefonszámon keresztül.

Azonnali elérhetőség
Tel:
Email: